Ahol a nyugalom, a béke és a végtelen fény az úr
Szerző: Solinfo
Kategória: Egyéb
Bejegyzés dátuma: 2019.10.01

A Zohar Concept meditációs fényinstallációja, „A természetes fény reprodukciója” érzések stimulálásáról szól, melyet fény és hanghatásokkal váltanak ki a látogatókból. Ez lesz a Design Hét egyik legkülönlegesebb programja.

Október 10-én és 11-én egy – megkockáztatjuk a jelzőt – pszichedelikus élmény várja az érdeklődőket a Solinfo főhadiszállásán, a Wesselényi utca 6-os szám alatt az első emeleten. A Zohar Concept két művésze, a Solinfo Lighting Embassy világítástervezője Szabó Amanda, valamint Agapeh Allahverdi, a Los Angeles-ből érkező világítástervező színházi, építészeti, média és formatervezési szakmai háttérrel vizsgálják a fénynek az emberi testre és elmére gyakorolt hatásait. Ezt kapcsolják össze a világítástervezésben szerzett tapasztalataikkal, amit egy meditációs fényinstalláció formájában mutatnak be.

A felhők között sétálsz és átjár egy hang

„Képzeljünk el egy határtalan teret, amibe, ha belépünk szépen lassan magával ragad egy olyan fényinstalláció, ahol a nyugalom, a béke és a végtelen fény az úr.” – kezd mesélni a koncepcióról Amanda, a Solinfo Lighting Embassy világítástervezője. „Olyan ez, mintha a felhők között sétálnánk és ebben a végtelen fényben átjárna minket egy hang, mely a lélegzetünk ritmusát idézi. Először észre sem vesszük, ahogy a hang és a fény folyamatos lüktetésével szinkronba kerül lélegzetünk. Ahhoz is hasonlíthatnánk, mint amikor egy nagy fa előtt ülünk, ahol a nap tündöklése átszűrődik a levelek között és szépen csendben elringat bennünket. Egy meditatív zónába kerülünk, és a nap fénye mindig világosságot áraszt. Így hatunk installációnkkal fizikailag és mentálisan is az érzékszerveikre. Ez a folyamatos természetközeli meditáció valósul meg a Zohar Concept fényinstallációjában a budapesti Design Héten.”

Október 10-én és 11-én délután 3 és este 10 óra között minden órában elindul a program. A tér a látogatók szempontjából teljesen improvizatív lesz, a művészek szeretnék, ha minden résztvevő bátran átélné a meditáció pillanatát úgy, ahogy az neki kényelmes. Lehet fekve, ülve és állva is, kinek hogyan tetszik. „A tér végén elhelyezett installációval szemben ülőalkalmatosságokat helyezünk el, ahol megpihenhetnek a látogatók. Arra motiválunk mindenkit, hogy bátran engedjék el magukat, csukják be a szemüket. Olyan tudatállapotra ösztönözzük a vendégeket, ahol a fény, hang és illat felidézi múltbeli emlékeiket, ezért a fény installáció minden résztvevőnek különböző élményt fog nyújtani. A különböző fényfrekvenciák különböző hatással vannak a testünkre és ezekkel tudjuk a hangulatunkat befolyásolni vagy kiegyensúlyozni. Ezért fontos bármilyen térben megfelelőképpen megtervezni a világítást, hiszen ezzel nyugtató hatást érünk el.” – magyarázza Amanda. „Hosszú távon a túl sok fény a szobánkban, egy rossz szögben elhelyezett zavaró fénypont az asztalunknál, vagy egy vibráló fény, amit a rossz minőségű transzformátorok okoznak, negatív hatást gyakorolnak ránk. Szemmel nem észrevehető például a vibráló fény, de fizikálisan mégis a testünkészleli, fejfájáshoz és rossz közérzethez is vezethet.”

A Zohar Concept meditatív fényinstallációja Davin Young, a Chicago-i sound artist aláfestő hangfürdője által lesz teljes. A projektet a Solinfo főhadiszállásán, a Wesselény utca 6. első emeletén találják meg az érdeklődők. A hang és a fény segítségével egy lassú mozgáson keresztül merülhetnek el a vendégek a térben, az utazás nemcsak fizikai jellegű lesz, de a mentális érzékekre is hat majd.

Hit és remény a láthatatlanban. Mit kell tudni a ZoharConceptről?

A Zohar Concept csapatát Szabó Amanda és Agapeh Allahverdi alkotják. Amanda Budapesten konceptuális építészeti világítástervezéssel foglalkozik a Solinfo tervezői irodánál, nemzetközi munkáiban a színházi világítás a fő profilja. Munkái közé tartozik Budapesten nagyobb hotelek homlokzati világítása, de dolgozott már New York-ban, Koppenhágában és Bécsben is színházi és opera produkciókon. Agapeh Allahverdi Los Angeles-i világítástervező holisztikus megközelítéssel kombinálja projektjeiben az építészeti világítást a formatervezéssel. Elsősorban Los Angeles-i retail projekteken dolgozik.

Amanda and Agapeh egy nemzetközi világítástervezői konferencián találkoztak egymással. “Az első beszélgetésünk után egyértelművé vált, hogy szoros barátság alakult ki közöttünk. Egy kreatív folyamat nagyon intuitív és érzéki. Mi ezt a közös hangot éreztük egymásban az első pillanattól fogva, ugyanazzal a nézőponttal szemléljük a fény tulajdonságait. Számunkra a fény azt jelenti, hogy hitet és reményt látunk a láthatatlanban.” – mondja Agapeh.

A két tervező ezután döntöttek úgy, hogy közös világítástervezői projekteken is együtt dolgoznak majd. Így alakult meg első közös projektjük a Zohar Concept, ahol multi-szenzoros, magával ragadó fényművészeti élményeket hoznak létre: “Szeretnénk olyan élményeket megvalósítani, ahol megnyugodhatunk egy rövid időre, csendes zónákat alakítunk ki, ahol kizárhatjuk a világ hangos és stresszes zaját.” – mondja Amanda.

Legutóbbi rendezvényük Portugáliában, Lisszabonban volt. Liquid Sunset névre keresztelt installációjukon a résztvevőket atmoszferikus fénnyel és zenével fürdették meg, két kortárs táncos– Matisz Viki és Ayumi Toyabe– pedig a vendégeket vonta be egy improvizatív, interaktív táncba, ahol mindenki a saját stílusában és energiáival követhette a zene ritmusát. Sajátos meditációs hangulat és egyedülálló koreográfia jött létre a táncosok és a vendégek kölcsönhatásából.

A Zohar Concept Instagram oldalát érdemes követni, hiszen sok izgalmas helyszínen lesz még rendezvényük. Egyik kiemelt jövő évi projektjük helyszíne például a Szahara sivatag lesz. Amanda és Agapeh azonban egyelőre a budapesti programra koncentrál és kíváncsian várják a budapesti programra látogatókat. Október 10-én és 11-én bizonyára sok katartikus pillanatban lesz része azoknak, akik Amanda és Agapeh fényinstallációjával kerülnek meditatív állapotba.