Brand Sztorik: Molteni
Szerző: Solinfo
Kategória: Design Sztorik
Bejegyzés dátuma: 2017.06.26

1934-ben a 22 éves Angelo Molteni felállította saját műhelyét a Milánótól északra fekvő Giussano-ban. Az ifjú titán ekkor még nem sejthette, hogy több, mint 80 évvel később az olasz bútorkultúra egyik alapköveként tartják majd számon a nevével fémjelzett brandet. A műhely által képviselt magas minőségnek gyorsan híre ment, olyannyira, hogy még a háború sem tudott útjába állni az üzlet fejlődésének. 1947-re az “Arredamenti di Angelo Molteni” már több, mint 60 embert foglalkoztatott.

A háború utáni újjáépítés időszaka robbanásszerű növekedést hozott az emberek igényeiben, és ezzel természetesen a Molteni műhely megrendelései is rohamtempóban növekedtek. A kapacitás és a hatékonyság növelése elsődleges szemponttá vált, így elindítva a céget az iparosodás útján. Az 50-es években érkeztek az első ipari gépek Németországból, melyek lehetővé tettek, hogy a Molteni a teljes gyártást kontrollálja, a fa feldolgozásától a kész termékig. Az infrastruktúra tehát adott volt, de egy fontos komponens még hiányzott: a tervezők, akik az új lehetőségeket kiaknázva megálmodják a holnap bútorait.

Az 50-es évek a fontos találkozások ideje volt a Molteni számára. Angelo Molteni kapcsolatba került a svájci tervezővel, Werner Blaserrel, akinek a cég első “modern” szemléletű bútorait köszönheti. A Blaser által tervezett fiókos szekrény 1955-ben elnyerte a cantú-i bútorkiállítás első díját.

Az új szemlélet nem csak Blaserre, de kollégáira is nagy hatással volt. A japán származású Yasuhiko Itoh Molteni számára tervezett könyvespolca erős avantgárd hatásokat mutat, és sajátos formavilágával a Molteni gyár előrehaladott gyártástechnológiájának is emléket állít.

1961-ben Angelo Molteni is azon gyártulajdonosok között volt, akik az első milánoi Salone del Mobile szervezésében és promóciójában segítettek. Az új vásár egy friss és markáns design szemléletet képviselt, amely alapjaiban forgatta fel az olasz bútortervezés világát.

A 70-es évek közepére a Molteni név egyet jelentett a minőséggel és a folyamatos megújulással. Ekkor kezdődött a cég széleskörű terjeszkedése is, első körben a független Unifor márkával, mely irodai bútorrendszerek forgalmazásával foglalkozott, majd a 1979-ben a konyhai modulok tervezésével és gyártásával foglalkozó Dada felvásárlásával. A Dada képzett szakembereitől nem volt idegen a Molteni termékeket meghatározó kompromisszummentesség, és a Molteni-Dada páros mindmáig a Molteni Group gerincét alkotja.

A brand mai design nyelvezetének meghatározó részét köszönheti egy olasz tervezőpárosnak, Luca Medanak és Aldo Rossinak. A két kiemelkedő tehetség a 80-es évek kezdetén rövid időn belül átformálta a Molteni palettát, tervezői szemléletüket a tárgyakon túl a gyártásra és a vállalatra is kiterjesztve. Az általuk tervezett új bútorcsaládokat a funkcionalitás, az esztétikum és a minőség hármasa határozta meg, egyedülálló ipari léptékben gyártva.

Az út innentől csak felfelé vezetett. A 80-as, 90-es, majd 2000-es években a Molteni tovább terjeszkedett, teret nyerve a globális piacokon. Olyan neves tervezőkkel dolgoztak együtt, mint a francia építész Jean Nouvel, Rodolfo Dordoni, vagy Patricia Urquiola. A Molteni víziója a modern otthonról ekkorra már irányadónak számít.

Az újgenerációs tervezők munkái mellett az évszázados olasz design örökség is nagy hatással van a kollekcióra. 2012-ben Gio Ponti  tervei alapján piacra dobták a Ponti kollekciót, mely a kései olasz építész terveit a modern gyártástechnológiához igazítja. Ponti sajátos szemlélete remekül harmonizál a brand új irányaival, innovatív és dinamikus darabjai pedig nem is találhattak volna méltóbb gyártót, mint a Molteni. A Ponti családdal való együttműködés a mai napig tart, és a frissen bemutatott 2017-es kollekció is több darabot tartalmaz az archívumból.

A Molteni sztori legújabb fejezete jelenleg is íródik. A cég 2016-ban választott új kreatív igazgatója a belga építész és designer Vincent van Duysen, aki egy egységes vizuális nyelv mentén szervezte újra a cég felületeit és kereskedelmi koncepcióját. A mai Molteni DNS-e magában hordozza az elmúlt 80 év történelmét, hiszen egy apró olasz műhelyből valódi nemzetközi design óriássá nőtte ki magát. A gyártástechnológia, a bútorok, az arculat és a kommunikáció is mind sokat változtak majd egy évszázad alatt, valami azonban állandó maradt: a minőség és a folyamatos jövőbe tekintés.

Július 1-től Budapesten is találkozhatsz a Molteni legendás darabjaival! Várunk az első exkluzív Molteni showroommal a Wesselényi u. 6. szám alatt.