Engedd el magad!
Szerző: Solinfo
Kategória: Egyéb
Bejegyzés dátuma: 2020.01.07

Ha kint még tombol a tél, a legjobb, ami történhet velünk, ha otthon maradunk és átadjuk magunkat a lassabb életnek. Semmi gond a visszavonulással. Ilyenkor minden picit csendesebb még, lehetünk mi is nyugodtabbak. Következő összeállításunkban két gyártó legkényelmesebb foteljeit mutatjuk be. Ilyen a Hygge életérzés, ha fotelekről van szó az AndTradition szerint.

Little Petra VB1 by Viggo Boesen

Az eredeti darabot 1938-ban mutatták be, és a Little Petra névre keresztelt bútordarab azonnal elismeréssel debütált a koppenhágai bútorkészítők szakmai kiállításán, majd díjakat nyert New York-i és Berlin kiállításokon is. A tervező, a dán építész Viggo Boesen, akinek nevéhez fűződik az 1930-as évek jellegzetes dán stílusa, a „funkis”. Ezt a fotelt anyósáról nevezte el. „Kis Petra” valóban meglepően vékony, és mindenféle térben, környezetben remekül mutat. Rendkívül kényelmes, melyet mind az ülés kialakítása, mind a bútor kárpitozása is garantál. A szék lábait Boesen természetes anyagok iránti szeretetének tiszteletére tölgyből vagy dióból készítették. A végeredmény egy igazán kedves szék, amely felszólítja használóját arra, sose álljon fel belőle.

Fly SC1 by Space Coppenhagen

Ha a „heverő” szót szó szerint értelmezzük, akkor a Fly terméksorozat bármely darabja megfelelő lehet számunkra. Leülhetünk, ledőlhetünk, pihenhetünk, relaxálhatunk. A skandináv dizájn történelmének számtalan kanapéjától és karosszékétől eltérően a Fly nem erőltet egy bizonyos testtartást a használóra. Magát az ülést úgy tervezték, hogy a lehető legkényelmesebb legyen, a laza párnákat azonban már bárhogyan használhatjuk, saját igényeinknek megfelelően. A Fly más vonatkozásokban ragaszkodik a hagyományokhoz: a kanapé és karosszék kerete tömör tölgyből készül,fehér pigmentált vagy füstölt olajjal kezelt. Ennek köszönhetően válik az idő múlásával egyre szebbé.

Catch JH13 by Jamie Hayon

A Catch karosszék kinyújtott karjaival olyan, akár egy üdvözlő, melengető ölelésre hívó barát. Magasított háttámlával egybevont hosszúkás üléssel rendelkezik, mely fém alapzaton nyugszik. A végeredmény egy lezser szék, amely épp hogy csak egy kicsit megdöntött, így leülhetünk, hátradőlhetünk és henyélhetünk benne. Egy nyugalmas téli napon nincs is jobb, mint bentről, egy kényelmes székből szemlélni a hótól fehérlő tájat.

A „low-level living”, a denevér és az elegánsan minimalista fotel. A Gubi kínálatában ez mind megtalálható.

Pacha

Pierre Paulin legendás francia tervező eredetileg 1975-ben tervezte a Pacha széket. Paulin korának megfelelően, a változó trendekhez igazodva alkotott, amelyben a háború utáni szigorú és mértékletes dizájnt felváltotta egy új, élénk megközelítés.

Paulin a tökéletes arányok eltalálásával valódi eleganciát kölcsönzött a Pacha lekerekített formájának. Pierre Paulin a Pacha székhez hasonló darabokon keresztül a „low-levelliving” úttörőjévé vált – egy modern életforma, amelynek része, hogy a földön ülünk, megválva a széklábaktól.

Paulin modelljei megalkotása során mindig a kényelemből, mint elsődleges szempontból indult ki. A Patcha gömbölyded, hóbortos és egységes alakjával a test kiszolgálásáért született meg, egyszerre nyújtva kényelmet és meghittséget. Ma is pont olyan kortársnak néz ki, mint amikor először papírra vetették; élettel és karakterrel telít meg bármilyen enteriőrt.

Bat

Az új Bat fotel magas és alacsony háttámlával is kapható, a dán-olasz tervezőpáros GamFratesi tervezésében készült. A fotel magában hordozza a denevérek érdekes jellemvonásait. Formája hívogató, érdekes módon egy denevér szárnyaira emlékeztet minket.

A hagyományos és a meglepő között egyensúlyozva a Bat az iparművészet, az egyszerűség és a gyakorlatiasság skandináv megközelítéséből született, miközben magában hordoz egy erős történetet és minimalista stílusban kifejezett utalásokat is. A kárpitozás széles lehetőségének és a különböző alapoknak köszönhetően a Bat tökéletesen illeszkedik különböző nyilvános és privát terekbe is.

CDC.1

Carlo De Carli 1954-ben tervezte a CDC.1 fotelt, amely a korának megfelelő elegánsan minimalista tervezési stílust mutat be.

A CDC.1 fotel könnyed és kecses módon érintkezik a talajjal: karjai egy szárnyhoz hasonlóan hajlanak le, ezzel egyfajta költői mélységet kölcsönözve a bútornak, miközben egy erős karaktert is magukban hordoznak. Karcsú sziluettjével és dinamikus, szögletes vonalaival a fotel összekapcsolja az áramvonalas funkcionalizmust a játékos hóborttal. Remekül illeszkedik modern lakókörnyezetbe.