Óbudai magánlakás

Referencia bemutatása

Helyszín: Budapest
Tervező: ANDRAS INTERIOR — Bíró András
fotók: Hlinka Zsolt
év: 2020

A projekt során a tervező feladata egy új építésű óbudai lakópark két, panorámás lakásának a berendezése volt. Az egyikben modern, fiatalos, színes megjelenést kellett megmutatni, míg a másikban inkább visszafogottabb, otthonosabb hangulatot. Az előtér után a konyha-étkező-nappali egy tér mind a két lakásnál, de szülői hálószobát, gyerekszobát és otthoni dolgozószobát is be kellett rendezni. A tervező a beépített bútorokon kívül a lakásokba cégünk által forgalmazott bútorokat, lámpákat és kiegészítőket tervezett. A munkafolyamat fontos része volt, hogy olyan dizájn érzékeny élettereket hozzon létre, melyek elérhetőek és megfizethetőek Magyarországon is azok számára, akik hasonló lakás megvásárlását tervezik. A lakások dekorálásában Szondi Zsolt, a Hard Rock Hotel F&B arculati berendezéséért is felelős szakembere is segédkezett, így a bemutató lakások valóban úgy hatnak az ide látogató érdeklődők számára, mintha valódi, élettel teli lakásokba érkeznének.

Büszkék vagyunk, hogy lámpáinkkal, bútorainkkal és kiegészítőinkkel mi is hozzájárulhattunk a lakások különleges, minőségi hangulatának megteremtéséhez.

Bontempi Barone

étkezőasztal

Molteni&C Tetris

lerakóasztal

Molteni&C Reversi '14

kanapé

Molteni&C Pass-Word

komód

Molteni&C Grado

polc

Molteni&C Holiday

kanapé

Molteni&C Fortepiano

fali kompozíció

Molteni&C Tavolino

lerakóasztal

Molteni 505

polc

Tom Dixon Micro Wingback

fotel

Linie Design

szőnyegek

Vitra Spindle

falióra

Tom Dixon Fade Chrome

függesztett lámpatest

Lambert&Fils Waldorf Triple

függesztett lámpatest

Lambert&Fils Cliff

állólámpa

Louis Poulsen AJ

állólámpa

Marset Discoco

függesztett lámpa

Marset Scantlig

állólámpa

Moooi Coppélia

függesztett lámpa