Az Év Irodája 2017
Szerző: Solinfo
Category: Awards
Post date: 2018.02.23

Idén nyolcaik alkalommal került megrendezésre Az Év Irodája verseny, amelyet 2010 óta szervez az iroda.hu csoport. Céljuk, hogy támogassák és elismerésben részesítsék azokat a cégeket és piaci szereplőket, akik maradandó és követendő értékeket teremtenek a hazai piacon. Az évek során a verseny belsőépítészeti megmérettetésből a munkáltatói márkaépítés egyik legfőbb eszközévé, díjaik pedig az ágazat legrangosabb elismerésévé váltak.

Büszkén mondhatjuk, hogy 2015-ben az Év Design Irodája kategóriában a Solinfo irodája is elismerésben részesült, illetve partnereink pályamunkái folyamatosan ott vannak a díjazottak között – a tavalyi helyezettekről részletesebben blogunkon is olvashattok.

A 2017-es verseny átfogó témája az ember és az embert körülölelő épületek harmóniája, kölcsönös egymásra hatása. A növekvő érdeklődést mi sem mutatja jobban, mint hogy ezúttal rekordmennyiségű 172 nevezés érkezett. A többhetes elbírálást követően a kitüntetéseket ünnepélyes díjátadó keretében adták át 2018. február 8-án.

Díjazott partnereink

235 Productions

Az Év Design Irodája 2017
Tervező: Hadnagy Timi – Chez Elles
Fotó: Filep Kriszta

A 235 filmgyártócég irodájánál fontos szempont volt, hogy elegendő teret kapjanak a párhuzamosan futó produkciók külsős kollégái is. Megfelelő térelválasztással, melyet a különböző munkafolyamatok alapján eszközöltek, sikeresen megtartották a hely tágas ‘loft’ mivoltát, miközben személyes tárgyakkal teli, otthonos tereket hoztak létre.

Givaudan

Az Év Irodája 2017 – Nagyvállalat kategória – II. helyezett
Tervező: MádiLáncos
Fotó: Palkó György

A svájci illat és aromaanyag gyártó új budapesti irodájának központi eleme egy multifunkcionális közösségi tér: a work-cafe, ami flexibilis bútorozásának köszönhetően egyaránt teret enged egyeztetéseknek, prezentációknak és rendezvényeknek is. A munkatér színeiben hordozza magán a vállalat arculatát, ami egyben a tájékozódást is segíti; a dolgozók komfortját a bútorokon túl akusztikus panelekkel és egyedi világitástechnikai megoldásokkal is fokozzák.

Agora Park és Showroom

Az Év Közösségi Tere 2017
Tervező: MádiLáncos
Fotó: Gosztom Gergő

Az Árpád híd pesti hídfőjénél új városközpont fejlesztése zajlik az Agora Budapest projekt keretein belül. A munkálatok idejére a fejlesztő, hűen innovatív és emberközpontú filozófiájához, egy közösségi zöldterületet alakított ki, és egy itthon eddig példátlan húzással valódi, használt hajózási konténerekből készítettek a fejlesztésre néző, high-tech showroomot. Örömünkre szolgált, hogy a világítás kialakítását a Solinfo-ra bízták.

További díjazottak

 

Cofidis

Az Év Irodája 2017 – III. helyezett
Tervező: Value 4 real, Kiss Réka

Visszafogottság és természetesség sugárzik a Cofidis új irodájának tereiből. A letisztultság ez esetben egyszerre fiatalos és elegáns, a fa hatású falburkolat és a színes dekorációk pedig otthonos hatást kölcsönöznek a munkahelynek.

Mastercard

Az Év Irodája 2017 – Kisvállalati kategória – II. helyezett
Kivitelezés: DVM Group

Formabontó, minden hivalkodást mellőző, természetes munkakörnyezet, mely a nemzetközi cég profiljához illeszkedve egy innovatív közeg megteremtését tűzte ki céljául. Az enteriőr kialakításában a dolgozók is részt vettek, így lett az igazán bensőséges, szellemes és kreatív.

Az év tervező irodája címnek ezúttal a MádiLáncos Studió örülhetett, akiknek innen is gratulálunk az elismeréshez!

Külön öröm számunkra, hogy évről-évre egyre több díjazott pályamunka elkészítésében vehetünk részt, és osztozhatunk a szakma elismerésén – nagyon köszönjük a sok közös munkát!

Ezúton is őszintén gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak! Reméljük, hogy a jövőben is lesz még módunk örülni közös sikereinknek!